A Szövetség tagja lehet természetes vagy jogi személy, amennyiben az alábbi kritériumoknak megfelel:
- rendszeresen és/vagy hivatásszerűen folytat előadó-művészeti vagy előadó-művészethez köthető tevékenységet,
- tevékenységének lényeges eleme a kísérletezés, az innováció, a művészetpedagógia és a szociális elkötelezettség.
A tagfelvételről az elnökség dönt, a döntést a FESZ közgyűlése erősíti meg.
-
Összes
-
Színház
-
Tánc
-
Színházi nevelés
-
Egyéni
-
Ernyőszervezet
-
Befogadóhely
-
Produkciós ház
A38 Hajó
Befogadóhely
Az A38 Hajó egy budapesti koncerthajó, kulturális központ és étterem, egy egykori ukrán áruszállító teherhajó teljes átalakításával létrehozott kulturális intézmény és rendezvényközpont.
Andrusko Marcella
Színház
Artman Egyesület
Tánc
Missziónk:
„Közös ALKOTÓI TÉR létrehozása – a TÁNC és a terápia eszközeivel – ÉRTÉKEINK és sérüléseink mentén – az ELFOGADÓBB társadalomért.”
ARTUS Kortárs Művészeti Stúdió
Tánc
Az Artus alkotó műhely, egyaránt jelenti a 2000 négyzetméteres elhagyatott gyárépületből kialakított stúdiót, az itt alkotó 30 művész interdiszciplináris kollektíváját, valamint az Egyesületet, mely mindehhez az infrastrukturális hátteret adja.
Balsai Móni
Színház
Barta Antal
Színház
Bodor Johanna
Egyéni
Csáki Judit
Egyéni
Cseicsner Otília Márta
Színház
Író-dramaturg, szerkesztő, műfordító, művészeti vezető (DIA hangoskönyvek-projekt).
Cserne Klára
Egyéni
Csók Emőke
Színház
Jelenleg OKJ-s képzéssel rendelkezem, ám elhivatott vagyok a szakma iránt.
Dékány Ágnes
Színház
ESZME
Ernyőszervezet
tagok
TÁRSULATOK
Bábakalács Bábszínház (művészeti vezető: Szluka Judit)
ESZME Bábszínház (művészeti vezető: Markó Róbert)
Fitos Dezső Társulat (művészeti vezető: Fitos Dezső és Kocsis Enikő)
Kamilla bohóc (művészeti vezető: Vági Zsuzsa)
Maszkaron Társulat (művészeti vezető: Szenteczki Zita)
Tatay Színház (művészeti vezető: Tatai Zsolt)
Figurina Bábszínház
Színház
A Figurinát 1983-ban alapította Siklósi Gábor és Fers Klára. Negyven év után ez volt Magyarországon az első magánbábszínház. Ma már állandó tagnak tekinthető Siklósi Eszter és Fenyvesi Attila is.
FÜGE Egyesület
Befogadóhely
A Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület (FÜGE) 2006-ban alakult hivatalosan is bejegyzett szervezetként, elsősorban kulturális, művészeti, azon belül színházi és összművészeti projektek megvalósítására, azok intézményi hátterének biztosítására.
Garabonciás Színtársulat
Színház
2008 júliusában hivatalosan is létrejött egyesületünk tevékenysége kétirányú, egyrészt színházi előadások, másrész TIE foglalkozások létrehozása.
Gergye Krisztián Társulata
Tánc
Géza Egger
Színház
GlobArt Művészeti Egyesület
Színház
Homo Ludens Project
Színház
Alkotóközösségünket az új forma élteti, a változatos színházi nyelv, a közösségi lét, a társadalmi szerepvállalás. Játék a műfajokkal, játék a színházzal.
Imely Zoltán
Színház
Jelenlét Színház
Színház
Juhász Kata Társulata
Tánc
Juhász Kata koreográfus - táncművész
2006-ban alapította társulatát, amellyel rendszeresen jelenik meg elsősorban Budapesten illetve Európa különböző fesztiváljain.
K.V. Társulat
Színház
A KV Társulat 2007 óta működik. Alapítói és művészeti vezetői – Száger Zsuzsanna és Urbanovits Krisztina színésznők – hosszú éveken át a kaposvári Csiky Gergely Színházban játszottak, ott – egész pontosan közös öltözőjükben, a női egyesben – fogalmazódott meg bennük egy önálló társulat létrehozásának terve.
K2 Színház
Színház
Kadlót Zsófia
Színház
Kárász Eszter
Egyéni
Katlan Csoport Közhasznú Kulturális Egyesület
Ernyőszervezet
2006 elején kezdtük meg működésünket egy civil csoportban, melynek fő célja, hogy tevékenységével és szolgáltatásaival a kultúrát újszerű módon közvetítse. Célunk, hogy különböző kulturális területeket és művészeti ágakat ötvözzünk és az ebből létrejövő alkotásokat szokatlan helyszíneken és kontextusban mutassuk be.
Káva Kulturális Műhely Egyesület
Színházi nevelés
Budapest első, a régió egyik legjelentősebb színházi nevelési társulata.
Résztvevő színházi előadások fiataloknak és felnőtteknek, képzések, kutatások, könyvkiadás.
Kerekasztal Színházi Nevelési Központ
Színházi nevelés
A Kerekasztal Színházi Nevelési Központ Kelet-Közép-Európa első színházi nevelési társulata. Küldetésünk olyan színházi előadások megvalósítása, amelyek interaktív módon, a drámapedagógia eszköztárát is használva vetnek fel olyan társadalmi és erkölcsi kérdéseket, melyek életkortól függetlenül mindenki számára érdekesek.
Kertész Mónika
Egyéni
Kompánia Színházi Társulat
Színház
A Kompánia Színházi Társulat 2001 óta működő független műhely, mely a közép-kelet európai identitást és a több ezer éves dél-kelet ázsiai színházi hagyományokat ötvözi a nyugati kortárs színházi formákkal.
Kovács Brigitta
Egyéni
Kováts Kriszta
Egyéni
Kőszegi Mária
Színház
Kroó Balázs
Egyéni
Láthatáron Csoport
Színház
A Bohócok a Láthatáron Csoport célja, hogy kulturális és művészeti tevékenységeivel gazdagítsa Magyarország marginalizálódott csoportjainak kulturális és közösségi életét és segítse egy szolidárisabb társadalom kialakulását.
Lestyán Attila
Színház
Lőrinc Katalin
Színház
Magyar Légtánc és Összművészeti Egyesület
Színház
Makra Viktória
Színház
Manna Egyesület
Produkciós ház
A Manna Kulturális Egyesület egy közhasznú, non-profit civil szervezet, mely gazdasági és jogi képviseletet biztosít, vállal mecénás-keresést, pályázatírást és szaktanácsadást színházi alkotócsoportoknak, független színházi társulatoknak, alkotóknak.
MÁSIK Kulturális Egyesület
Színház
Momentán Társulat
Színház
A Momentán egy 9 fiatalból álló kreatív csapat, az interaktív improvizációs színház magyarországi meghonosítója.
MU Színház
Befogadóhely
BEFOGADÓ – KÖZÖSSÉGI – UNDERGROUND
A MU Színház 1992 óta működik a főváros XI. kerületében.
Műhely Alapítvány
Produkciós ház
Célunk a hazai kortárs tánc támogatása, fejlesztése. Évente közel 200 művésszel dolgozunk együtt, Budapesten 4 stúdiót működtetünk a független szcéna két kiemelkedően fontos művészeti intézményében.
Nánay Fanni
Egyéni
Neptun Brigád
Színház
Nézőművészeti Kft
Színház
Gyulay Eszter, Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Katona László, Kovács Krisztián
Nyitott Kör
Színházi nevelés
Játék-Színház-Nevelés
Küldetésünk, hogy a színházi nevelés segítségével, valamint közösségek és kompetenciák fejlesztése által új nézőpontokat nyissunk meg elsősorban a fiatalok számára, hogy önmagukkal, a környezetükkel és a társadalommal dinamikus egyensúlyban lévő emberekké váljanak.
Ördögkatlan Fesztivál
Befogadóhely
„… az igazi élmény és bizonyosság 2011. augusztusában ért, amikor először látogattam a fesztiválra, és öt napon át megtapasztalhattam, hogy ennyi idő és tapasztalat után is rá tudok csodálkozni az emberekre: hogy a minőség, a sokszínűség, a kíváncsiság és mindenekelőtt az egyszerűség és a szeretet ebben az oly nehéz és sokszor embertelennek tűnő 21. században is boldog közösségeket tud létrehozni.”
(Törőcsik Mari)
PanoDráma
Színház
Pintér Béla És Társulata
Színház
A társulat vezetője, a pályáját színészként kezdő Pintér Béla 20 év alatt 25 darabot írt és rendezett.
A társulat összetétele sokat változott az évek során, de szinte minden repertoáron lévő produkció
Pro Progressione
Ernyőszervezet
Missziónk, hogy valódi ernyőszervezetként biztosítsuk a művészetek átjárhatóságát, hidat képezzünk mind a különböző művészeti ágak, mind más területek között – itthon és nemzetközi szinten egyaránt.
Proics Lilla
Egyéni
Proscenion Drámaszínpad
Színház
Célunk, hogy közös értéket teremtsünk, és a színház nyelvén, nyitott szellemiséggel párbeszédet kezdeményezzünk, kifejezve magunkat, illetve a viszonyunkat a társadalmi közeghez, amelyben élünk.
Regős János József
Egyéni
RÉV Színházi és Nevelési Társulat
Színházi nevelés
A RÉV Színházi és Nevelési Társulat elsődleges célkitűzése, hogy olyan iskolákba, olyan diákoknak vigye el a színház semmivel nem összehasonlítható hangulatát – akár tantermi körülmények közé – akik alig, vagy egyáltalán nem részesülnek ebből az élményből szociális vagy környezeti helyzetük miatt.
Rózsavölgyi Szalon
Színház
A Rózsavölgyi Szalon a magyar művészeti élet otthona szeretne lenni – olyan közösségi tér, ahol mindig történik valami, mindig jó a társaság és ahova visszavágynak vendégeink.
RS9 Színház
Színház
Az RS9 Színház 1990 óta, a város szívében, a VII. kerületi Rumbach Sebestyén utcában várja a kamaradarabok kedvelőit, 2013-tól két 70 férőhelyes előadótérrel.
Scallabouche Társulat
Színház
Célunk olyan színházi előadásokat létrehozni, amely a való élet örömeit és veszélyeit idézi meg a színpadon, legyen ez bármily felkavaró mind a színész, mind a közönség számára.
Shoshin Színházi Egyesület
Színház
A Shoshin (jelentése: a kezdő elméje) független színházi műhely. Általános célja, hogy kiterjessze a színházi forma lehetőségeit, továbbá, hogy szociálisan elkötelezett projekteket hozzon létre.
SÍN Kulturális Központ
Produkciós ház
Célkitűzésével összhangban a SÍN Kulturális Központ folyamatosan törekszik arra, hogy a művészekkel együttműködve színvonalas produkciókat hozzon létre.
Somhegyi György
Színház
StereoAKT
Színház
Hitünk szerint a színház esemény, a néző résztvevő, az esemény lényege pedig a résztvevő valóságának és az alkotó fantáziavilágának találkozása.
Stúdió K Színház
Színház
A Stúdió K elnevezés az állandó változásra és változtatásra utal, a folytonos képzésre, kreativitásra, a közösségben kísérletező, kapcsolat-építő, különleges konfliktusokat kíméletlenül kereső, kíváncsian kutató kritikai műhelyre.
Szabad Kurzus Alapítvány
Színház
Székely Rozália
Színház
Szendrey Gitta
Színházi nevelés
Szendrey Gitta vagyok, drámainstruktor, egészségvédő művészetterapeuta. Munkám során a színház, a drámapedagógia, a történetmesélés és a művészetterápia eszközeivel dolgozom.
SzínMűHely Alapítvány
Színház
Az SzínMűHely Alapítvány 1999-ben jött létre azzal a céllal, hogy a hazai közélet figyelmét felhívja a kortárs dráma(írás) lehetőségeire és az új, progresszív színházi törekvésekre. Célja ezen törekvések kibontakozását elősegíteni szakmai projektek valamint hazai, regionális és európai programok, rendezvények szervezésével és támogatásával.
Takács-Sárosi Emőke
Színház
Tamási László
Egyéni
Tandem Színház
Színház
A Tandem Színház egy 2019-ben alapított, a civil társadalom és a színházi alkotók szoros együttműködésén alapuló, pécsi független színház.
Táp Színház
Színház
A TÁP Színház új lendülettel felejti el a jövőt és csap bele a jelenbe. Mi mást is tehetne?
Terminál Workhouse
Színház
Társulat, műhely, produkció, csoport, projekt, egyesület, alkotóközösség, kötetlen színházi csoportosulás, alkalmazott színház
Transzformáció Alapítvány
Színház
Új Előadóművészeti Alapítvány
Produkciós ház
Több mint 30 éve teszi, ami nevében is áll: kezdettől mindmáig az előadóművészetek megújulását támogatja az Új Előadóművészeti Alapítvány.
Vetlényi-Lantos Lili
Színház
Willany Leó Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft.
Tánc
A Willany Leó Improvizációs Táncszínház 2008-ban alakult. Kreatív közösségi alkotóműhelyünkben a tánc, a zene és az improvizáció eszköztárával dolgozzuk fel az alkotókat érdeklő témákat.
Zichy Szín-Műhely
Színház
Társulatunk egyetlen célja, hogy közösen értéket teremtsünk, értéket közvetítsünk, és ezzel mindannyian szereplővé válhatunk a közös kultúra megőrzésében, terjesztésében.